A japán szépirodalom gyönygszemei

Lassan több, mint két éve, hogy elolvastam Ibusze Maszudzsitól a Fekete esőt. Részben naplóregény, a nukleáris holokauszt borzalmairól, illetve a sugárfertőzött túlélők pokláról. Benne a legyőzöttek szégyenérzetével.
Ezután sorra felfedeztem a többi kincset: Takigucsi Jaszukihotól a Harakiri c. novelláskötetét, amely páratlan érzelmességgel mutatja be a szamurájok világát, krimiszerű fordulatokkal. Ugyancsak "Harakiri" címmel készült egy kiváló film Az egy kóbor szamuráj különös esetének hiteles történetéből.
Takesi Kitano Fiú c. kötete három novellát tartalmaz, a modern Japán nagyvárosi kamaszainak viszontagságait beszéli el. A történetek izgalmasak, a helyzetek néhol ismerősek saját kamaszkorunkból, a karakterekkel könnyen azonosulhat az olvasó. A sokoldalú színész-rendező ismét egy új arcát mutatja meg.
A tavalyi meghatározó olvasmányélményem Akutagava Rjónszuke A Hottoko-álarc és A vihar kapujában címen kiadott gyűjteményes kötetei. A tragikus sorsú novellista romantikus fűszerezésű, erős társadalomkritikával bíró, példabeszédszerű írásai helyenként mintha előrevetítenék azt a tragédiát, amely Maszudzsinál már kitörölhetetlen történelem.
Tegnap elérkeztem A szamuráj kertje végéhez. Szerzője a japán-kínai származású Gail Tsukiyama írónő.
Szintén egy naplóregény, szívhez szóló emberi sorsokkal illusztrálva a távol-keleti lélek sajátos mélységeit. Történet az összetartásról és az élet tiszteletéről. Hogyan becsüljük meg azt a kevéske jót is, amink van.
1937-38 között játszódik, Japán Kína elleni inváziójakor, mégis, az atmoszférája miatt Maszudzsi könyvének folytatásának érzem.
Hosszú idő után az első olyan regény, amelynél sajnáltam, hogy véget ért. Szomorúan búcsúztam a szereplőktől, ahogyan ők is egymástól.

Pótlólagos bejegyzés

Még a múlt hónapban olvastam Santorina Grey (Vőneki Zsuzsanna) Holdsarló c. regényét.
Igényesen megkomponált historical fantasy, már ha muszáj skatulyázni. A görög mondavilágba illesztett történet, a pre-minoszi időkben, héroszokkal, istenekkel, titánokkal, áskálódó papokkal és politikusokkal. Érdekes, izgalmas egyveleget kapunk a több szálon futó cselekménnyel és a krimi-elemekkel.
A tájleírást olvasva olyan érzésem volt, az írónőt egy korfui nyaralás ihlette.:) A helyszínek bemutatásakor ugyanis "átjön" a hellén szigetek sajátos bája, amely egy életre szóló élményt okoz, annak, aki ott járt.
Az ütközetek ábrázolása már-már mérnöki pontosságú, a főhősnő Thira, és ellenlábasa, Adméte rivalizálása találóan szellemesre sikeredett, életszagú női praktikákkal teli adok-kapok.;):)
A párbeszédek is olvasmányosak, egyedül a szereplők belső vívódásainál éreztem hiányosságot. Mintha a szerző nem találná a megfelelő szavakat, nem érződik át kellőképpen a lelki tusa, rövid, átvezető szálként funkcionálnak a történetmesélésben.
Az alapprobléma viszont örökzöld: a cselekmény fő helyszínén, Myrthos szigetén még mindig Kronoszt, a letaszított főtitánt imádják. Múltban élés, vágyódás az elveszett aranykor iránt ennek érdekében szó szerinti elszigetelődés a külvilágtól, amely viszont - kalózok és hajósok képében - kérlelhetetlenül betör eme mesterséges, valóságtagadó "aranyozott" korba.
Tradíció kontra fejlődés? Hol a határa a nyitottságnak? Örök kérdések.
Összességében egy szórakoztató, sok reménnyel kecsegtető mű a Holdsarló, rácáfol arra rágalomra, miszerint kis hazánkban nem születik vállalható fantasy.

Lakáskultúra(?!)

A címben említett magazint még a megboldogult nagyanyám vette rendszeresen a nyolcvanas években.
A lap ma is létezik, legalábbis az online változatát sikerült fellelnem. Hogy miről jutott újból eszembe?
A minap a Marina-parton sétálgattam este. Megcsodálhattam a legújabb építésű házakat, lakásokat. Mi a legjobb szó a környékre? Lakópark? Város a városban? Leginkább egy szappanopera díszleteként tudnám elképzelni.:)
Persze minden van az itt lakóknak, amitől "bennfentesnek" érezhetik magukat: a lépcsőházakban portaszolgálat, tágas, kertes udvarok, wellness, fitness, Loch Ness, amit csak akartok.:)
Lényeg a látszat!;)
A Neo-Bauhaus épületek viszont nem takarják a baljóslatú hidat, ami a Szúnyog-szigetre vezet. Hát, igen, az anakronizmus itt is jelen van! De a lényeg, hogy felépült a Prestige Tower!;):)
Van még egy hatalmas, üres telek a lakónegyed előtt, oda még bőven elférne egy új bevásárlóközpont! A Duna Plaza már uncsi, meg úgyis messze van!;)
A lakások bulizáshoz ideálisak, ha másra nem is (a konyha egy ficak a nappaliban, az erkély aránytalanul nagy, a fürdőszoba is, a hálónak is érdekes a kialakítása, ha az ajtó és az ablak elrendezését nézzük; ha beállítasz egy franciaágyat, mindjárt alig van hely).
Szóval, csak az jöjjön Marinára, aki ilyet szeret!;)