2014. augusztus 21., csütörtök

100 magyar baka. A harmadik Historium-antológia

Az Ünnepi Könyvhétre megjelent a Historium Könyvkiadó Fiatal magyar prózaírók sorozatának harmadik novelláskötete, a 100 magyar baka. 
E hiánypótló válogatás ismét egy kiemelt történelmi korszakhoz nyúlt: a modern kori Magyarország sorsát meghatározó első világháborúhoz.


Egy háború, mely egy egész évszázadot határozott meg.
Egy háború, mely birodalmakat döntött romba.
Egy háború, amely megváltoztatta a világot.


Az első világháború több mint tizenötmillió ember halálát követelte. Ez a kötet, mely tizenkét fiatal író tizenkét történetét tartalmazza, az áldozatoknak állít emléket – éppen száz évvel az első nagy világégés kitörése után.

A 100 magyar baka a fronton küzdő katonákról, hősökről és áldozatokról éppúgy mesél, mint a hátországban maradottakról, vagy épp a történelem negatív szereplőiről. Tucatnyi hangon szól és még több húrt pendít meg, hogy emlékeztessen minket: akik életükkel és vérükkel fizettek a világ bűneiért, azokat sosem szabad elfeledni – emlékük örökké él. 





Tartalom:
Szőllősi-Kovács Péter: A mesterlövész 
Zdenyák József: Vakondisten 
Csicsmann Blanka: Két hét az élet 
Ódor Richárd: Vörös reggel 
Sárgai-Szabó Anna: Hamarosan hazajönnek 
Fibi György: A keleti front kopói 
Losonczy Attila: Az utolsó huszárvágás 
Fölkerné Kosztyu Viola: Pipafüst száll 
Háromszéki Nándor: Konzervált viszonyok 
Foglár Gábor: És mégis fordul a világ 
Varga Csaba: Galícia árnyai 
Kiss Balázs: Az utolsó őrség

Az Ünnepi Könyvhéten történt dedikálásokról később közlök képeket, addig is, íme Szilvási Krisztián recenziója a baratno.com-ról:
http://www.baratno.com/view.php?arclid=2014081401