Pótlólagos bejegyzés

Még a múlt hónapban olvastam Santorina Grey (Vőneki Zsuzsanna) Holdsarló c. regényét.
Igényesen megkomponált historical fantasy, már ha muszáj skatulyázni. A görög mondavilágba illesztett történet, a pre-minoszi időkben, héroszokkal, istenekkel, titánokkal, áskálódó papokkal és politikusokkal. Érdekes, izgalmas egyveleget kapunk a több szálon futó cselekménnyel és a krimi-elemekkel.
A tájleírást olvasva olyan érzésem volt, az írónőt egy korfui nyaralás ihlette.:) A helyszínek bemutatásakor ugyanis "átjön" a hellén szigetek sajátos bája, amely egy életre szóló élményt okoz, annak, aki ott járt.
Az ütközetek ábrázolása már-már mérnöki pontosságú, a főhősnő Thira, és ellenlábasa, Adméte rivalizálása találóan szellemesre sikeredett, életszagú női praktikákkal teli adok-kapok.;):)
A párbeszédek is olvasmányosak, egyedül a szereplők belső vívódásainál éreztem hiányosságot. Mintha a szerző nem találná a megfelelő szavakat, nem érződik át kellőképpen a lelki tusa, rövid, átvezető szálként funkcionálnak a történetmesélésben.
Az alapprobléma viszont örökzöld: a cselekmény fő helyszínén, Myrthos szigetén még mindig Kronoszt, a letaszított főtitánt imádják. Múltban élés, vágyódás az elveszett aranykor iránt ennek érdekében szó szerinti elszigetelődés a külvilágtól, amely viszont - kalózok és hajósok képében - kérlelhetetlenül betör eme mesterséges, valóságtagadó "aranyozott" korba.
Tradíció kontra fejlődés? Hol a határa a nyitottságnak? Örök kérdések.
Összességében egy szórakoztató, sok reménnyel kecsegtető mű a Holdsarló, rácáfol arra rágalomra, miszerint kis hazánkban nem születik vállalható fantasy.

Szóljatok a köszörűsnek!

A múlt csütörtökön néztem meg Robert Rodriguez Machetéjét. A Vörösmarty Moziban csak 800 Ft a jegy,gondoltam, kihasználom az alkalmat, s csapok egy görbe estét.:)
A hely maga kissé lepukkant, de azért van egy sajátos atmoszférája. Munka után korán értem oda, gyorsan megvettem a jegyet, és a kezdésig hátralévő egy órát igyekeztem hasznosan tölteni /az új novellámat írogattam;)/.
Végül eljött a várva várt pillanat, kitárult a kisterem ajtaja, s beléphetett az esti film nézőközönsége. Én, egy személyben!:)
Ilyen sem volt még, hogy csak a kedvemért vetítsenek!:) Igazi házimozi élmény!:)
Rodriguez műve a hetvenes évek exploitaion filmjei előtti tisztelgés, vagy inkább azok paródiája. A rendező részben saját magának is fityiszt mutat, néhány jelenet ismerős a Desperadoból, vagy a Volt egyszer egy Mexikóból. De még Mad Max - sorozat is visszaköszön.
A főhős az ordasképű Danny Trejo, első főszerepében (végre!!). A felvonuló sztárparádé is ad némi nosztalgikus érzést: Don Johnson (mint rasszista seriff), Steven Seagal (mint drogbáró) és Robert de Niro (mint korrupt szenátor; lopott sárga taxival menekül!;)) mellett üde színfolt az új generáció (botrány)hősnői: Jessica Alba, Michelle Rodriguez és Lindsay Lohan mintha egy bizarr fashion-week modelljei lennének.:) Érdekességképpen harcos papot játszik Cheech Marin, aki sokáig Johnson partnere volt a Nash Bridgesben. A testőrt alakító Antal Nimród magyarul szól be Trejónak.:)
A látványvilág kissé szemcsés, ami szintén a múlt század nyolcvanas éveinak moihangulatát idézi.
A történet maga kiszámítható, a fordulatok is, de Rodriguez úgy tálalja a kliséket, hogy abból fergeteges morbid vicc lesz. A rendező maga sem vette komolyan a filmet, ahogyan a színészek többsége sem, mégis láthatóan jól érzik magukat a szerepükben.
Ajánlott a fekete humor kedvelőinek, lehetőleg rozzant klubmoziban (semmiképpen sem multiplexben!), tortilla és Scorpio Tequila társaságában!;):)