Lakáskultúra(?!)

A címben említett magazint még a megboldogult nagyanyám vette rendszeresen a nyolcvanas években.
A lap ma is létezik, legalábbis az online változatát sikerült fellelnem. Hogy miről jutott újból eszembe?
A minap a Marina-parton sétálgattam este. Megcsodálhattam a legújabb építésű házakat, lakásokat. Mi a legjobb szó a környékre? Lakópark? Város a városban? Leginkább egy szappanopera díszleteként tudnám elképzelni.:)
Persze minden van az itt lakóknak, amitől "bennfentesnek" érezhetik magukat: a lépcsőházakban portaszolgálat, tágas, kertes udvarok, wellness, fitness, Loch Ness, amit csak akartok.:)
Lényeg a látszat!;)
A Neo-Bauhaus épületek viszont nem takarják a baljóslatú hidat, ami a Szúnyog-szigetre vezet. Hát, igen, az anakronizmus itt is jelen van! De a lényeg, hogy felépült a Prestige Tower!;):)
Van még egy hatalmas, üres telek a lakónegyed előtt, oda még bőven elférne egy új bevásárlóközpont! A Duna Plaza már uncsi, meg úgyis messze van!;)
A lakások bulizáshoz ideálisak, ha másra nem is (a konyha egy ficak a nappaliban, az erkély aránytalanul nagy, a fürdőszoba is, a hálónak is érdekes a kialakítása, ha az ajtó és az ablak elrendezését nézzük; ha beállítasz egy franciaágyat, mindjárt alig van hely).
Szóval, csak az jöjjön Marinára, aki ilyet szeret!;)

Szóljatok a köszörűsnek!

A múlt csütörtökön néztem meg Robert Rodriguez Machetéjét. A Vörösmarty Moziban csak 800 Ft a jegy,gondoltam, kihasználom az alkalmat, s csapok egy görbe estét.:)
A hely maga kissé lepukkant, de azért van egy sajátos atmoszférája. Munka után korán értem oda, gyorsan megvettem a jegyet, és a kezdésig hátralévő egy órát igyekeztem hasznosan tölteni /az új novellámat írogattam;)/.
Végül eljött a várva várt pillanat, kitárult a kisterem ajtaja, s beléphetett az esti film nézőközönsége. Én, egy személyben!:)
Ilyen sem volt még, hogy csak a kedvemért vetítsenek!:) Igazi házimozi élmény!:)
Rodriguez műve a hetvenes évek exploitaion filmjei előtti tisztelgés, vagy inkább azok paródiája. A rendező részben saját magának is fityiszt mutat, néhány jelenet ismerős a Desperadoból, vagy a Volt egyszer egy Mexikóból. De még Mad Max - sorozat is visszaköszön.
A főhős az ordasképű Danny Trejo, első főszerepében (végre!!). A felvonuló sztárparádé is ad némi nosztalgikus érzést: Don Johnson (mint rasszista seriff), Steven Seagal (mint drogbáró) és Robert de Niro (mint korrupt szenátor; lopott sárga taxival menekül!;)) mellett üde színfolt az új generáció (botrány)hősnői: Jessica Alba, Michelle Rodriguez és Lindsay Lohan mintha egy bizarr fashion-week modelljei lennének.:) Érdekességképpen harcos papot játszik Cheech Marin, aki sokáig Johnson partnere volt a Nash Bridgesben. A testőrt alakító Antal Nimród magyarul szól be Trejónak.:)
A látványvilág kissé szemcsés, ami szintén a múlt század nyolcvanas éveinak moihangulatát idézi.
A történet maga kiszámítható, a fordulatok is, de Rodriguez úgy tálalja a kliséket, hogy abból fergeteges morbid vicc lesz. A rendező maga sem vette komolyan a filmet, ahogyan a színészek többsége sem, mégis láthatóan jól érzik magukat a szerepükben.
Ajánlott a fekete humor kedvelőinek, lehetőleg rozzant klubmoziban (semmiképpen sem multiplexben!), tortilla és Scorpio Tequila társaságában!;):)

BUÉK 2011! Összefoglaló a tavalyi évről

Először is BUÉK minden kedves Olvasómnak! Remélem számotokra is jól kezdődött az év!

Az idei első bejegyzésemben egy rövid összefoglalót tartok az elmúlt év néhány (számomra) emlékezetes mozzanatáról, tematikusan:

TV: Megafrász, FIX-faktor
Tehetségkutató versenynek indult(ak). Az eredmény: újabb celebgyár, bulvárdömping, végül a szavazatok döntöttek, nem a tehetség. Ennyi. Számomra az év énekesnője Wolf Kati, akárki akármit mond. Ő volt a legtehetségesebb, leginkább színpadra termett, és punktum. Született díva.
Az X-faktor nekem a tavalyi év csalódása. Idén már bojkottálom.

Film: A feláldozhatók (The Expendables)
Stallone nosztalgikus hangulatú akciómozijában megmutatja a fiatal pöcsöknek, hogy öregember nem vénember! Nem volt különösebb elvárásom a filmtől, viszont jól szórakoztam. A parádés szereplőgárda nem vált hátrányára, mivel mindenki kellőképpen szóhoz (vagy inkább pofonhoz) jutott. :)

Kiállítás
Az ARC-ról még ősszel írtam, de meg kell még említenem a ROHAM Galériát, a maga neo-cyber-avangarde feelingjével és a felejthetetlen atmoszférájú pécsi Csontváry-gyűjteményt. Ez utóbbi kihagyhatatlan!

Irodalom
Tavaly szerencsém volt megismerkedni a magyar sci-fi és fantasy prominens személyiségeivel.
Érdekes, hangulatos beszélgetéseken vehettem részt, irodalmi műhelyeket ismerhettem meg közelebbről.
(Róluk részletesebben írok majd a közeljövőben.)

Nos, egyelőre ennyit dióhéjban 2010-ről. Nem tettem ugyan újévi fogadalmat, de elhatároztam, idén rendszeresebben fogom frissíteni a blogot, minél több érdekességgel.

Áldott Karácsonyt!

Áldott, Békés Karácsonyt és Boldog Új Esztendőt Kívánok Mindenkinek!
Minden Kedves Idelátogatónak köszönöm a megtisztelő érdeklődését, a jövőben is igyekszem érdekes témákkal színesíteni az oldalt.
A két ünnep között olvassatok (és persze írjatok) sokat, egyetek annyi beiglit, amennyi belétek fér, és ne nézzétek a TV-!;):)

Sorozat(os) problémák

Ma végeztem Steven Saylor Roma Sub Rosa sorozatával, legalább is ami a regényciklust illeti (néhány novella még hátravan). Lassan kénytelen leszek búcsút venni Gordianustól, az ókori nyomozótól, bár ki tudja, talán a fia kalandjait is megírja a szerző, esetleg bemutatva Caesar bukását és Augustus felemelkedését. Ha sikeres egy sorozat, az folytatásért kiált, mint a TV-ben.
Most a Caesar diadalánál éreztem először, hogy kezd "elfáradni" a széria. Megint az amerikai ízű fordulatok és megoldások kísértettek, emellett Saylorból mintha túlságosan is előtörne a történész, aki utólag aztán nagyon okos. A kelleténél többször tesz kétértelmű kijelentéseket szereplőinek szájába, a jövőt illetően. Mintha előre sejtenék a bekövetkezendő történelmi eseményeket. Ettől eltekintve a regény olvasmányos, Saylor kiváló érzékkel ad színes, részletes leírást a diadalmenetekről, valamint a naptárkészítés titkairól.
Ha már a könyvsorozatoknál tartunk, tegnap az Írószövetségben voltam egy kerekasztal-beszélgetésen. A téma a magyar fantasy helyzete volt. Felvetődött egy probléma (a sok közül;)), nevezetesen a befejezetlen sorozatoké. Sok külhoni író sorozatának csak egy-két kötetét fordítják le, így nem tudni, mi lesz a vége a történetnek. Nyilván a kiadóknak nem éri meg, ha csekély az érdeklődés...
Így látom ezt a kriminél is, ott viszont "foghíjas" sorozatokat is találok (pl. : James Patterson Alex Cross-sorozatában, vagy Laura J. Rowlandnál) Ebben az a gáz, hogy a folytatásokban általában utalások vannak az előző részekre, utólag elolvasni egy "lelőtt poént" nem egy katartikus élmény.
Emlékszem, amikor a nyolcvanas években kezdték kiadni a Tarzan-köteteket, csupán egyvalamiről feledkeztek el: a történetek sorrendjéről. '
92-ben a Fantomas is csak az első részt élte meg. hiába harangozták be a folytatást, nem jelentek meg újabb regények a Souvestre-Allan szerzőpáros műveiből (legnagyobb sajnálatomra:( ).
Tegnap is felmerült a beszélgetés során, kéne valami fórum, ahol az olvasói igények elhangzanának, vagy ahol több tájékoztató lenne az éppen kezdődő sorozatról. Éppenséggel a "kiadó előszavában" is megtehetnék, mivel kis hazánkban nem mindenki internet használó.
Mondjuk egy ilyen szlogennel: "Ha tetszett, vegye meg, hogy elkészülhessen a következő!" :)))))))

Téli álom

A téli álom számomra egy jó könyv társasága a kandalló mellett, e fagyos estéken. A külvilág ilyenkor nem túl vonzó...
Ami azt illeti, már vagy két hónapja rendesen bespájzoltam ígéretes kötetekből.
Végeztem a frenetikus Juliet E. Mckenna-regénnyel, ami visszaadta a bizodalmamat a fantasyhoz. Egy újabb sorozat, amit végig fogok követni, terveim szerint.
Ugyancsak kiváló felüdülés volt Lawrence Blocktól a Bérgyilkos a célkeresztben. Block J. P. Kellerről szóló ciklusának hiányzó darabja is a helyére került.
Így most visszatérhettem Steven Saylor Roma Sub Rosa sorozatához, annak is a befejező kötetéhez, a Caesar diadalához. Saylor évtizedeket átívelő regényciklusa az ókori Rómát mutatja be, Sullától egészen Caesar egyeduralmáig. Lenyűgöző, olvasmányos történelmi krimik, Gordianus, a képzeletbeli nyomozó szemén keresztül. Gordianus amolyan ókori Philip Marlowe, akit többnyire befolyásos személyiségnek, az akkori történések mozgatói (mint Cicero, Crassus, Pompeius és Caesar) kérnek fel egy-egy rejtélyes ügy kiderítésére. Gordianus kalandjai során megelevenedik előttünk az ókori világ, szokásaival és gondolkodásmódjával együtt. Saylor történész is, műveiben pedig igyekszik új, érdekes összefüggésekben láttatni a korabeli történelmi események ok-okozati láncolatát. Az izgalmas, néhol borzongató bűnügyek mellett hiteles jellemábrázolással próbálja megeleveníteni a fentebb felsorolt a híres-hírhedt személyeket, bemutatva emberi oldalukat, gyengeségeiket, hóbortjaikat, örömüket, bánatukat, stb.
A Római vér egy rendkívül jó nyitánya a későbbi folytatásoknak, bár az még csupán az ízelítő Saylor szellemi muníciójából. A sorozat legizgalmasabb kötetei:
- Gyilkosság a Via Appián, ahol inkább a krimi és a drámai vonalat hangsúlyozza a szerző, rendkívül csavarosan (Gordianusnak eltérő beszámolókból kell kiderítenie a bűntény valódi elkövetőjét és annak indítékát).
- Eltűnt Massiliában: a bűntény felderítése közben egy várostromnak is tanúi lehetünk, valamint érdekes beszámolókat olvashatunk az ókori harcászatról.
- Próféciák köde: itt megint a krimi-dráma vonal hangsúlyosabb, Saylor ezúttal újít az elbeszélés menetén. Az események ezúttal a nyomozó visszaemlékezéseiből állnak össze, mozaikszerűen. Gordianusról kiderül, hogy ő sem mentes bizonyos férfiúi gyarlóságtól.:)
A Caesar ítéletében inkább a történelmi vonulaton a hangsúly, emellett Gordianus komoly családi krízisnek néz elébe. Izgalomban nincs hiány, de szeretett feleségének, Bethesdának elvesztése és megtalálása túlságosan "hollywoodi".
A Caesar diadala eddigi benyomásaim alapján méltó lezárása a sorozatnak. Szándékosan szűkszavúan írtam a regények tartalmáról! Tessék utánanézni a www.agavekonyvek.hu-n!
Leendő történészeknek, krimiíróknak kötelezően ajánlott!

Végre egy jó fantasy regény!

Nemrégiben akadtam rá a könyvtárban Juliet E. McKenna Einarinn legendája c. sorozatának első részére, a Veszélyes játszmára.
Livak, a szerencsejátékos tolvajnő kalandjait követhetjük nyomon, amint véleltlenül belesodródik Einarinn hatalmasságainak és mágusainak intrikáiba. A cselekmény két szálon fut, amelyet fejezetenként megszakítanak Einarinn történelmével, vallásával, föld-és vízrajzával kapcsolatos jegyzetek (természetesen fiktív krónikások tollából).
Einarinn világa igényesen, izgalmasan fölépített, az írónő stílusa olvasmányos, a műfaj a soft, és a high fantasy keveréke. A jellemábrázolás és a párbeszédek életszagúak, a karakterek szerethetőek, könnyű azonosulni velük.
Általában ódzkodom a vastag kötetes sorozatoktól, de Einarinn világa komolyan megfogott!:)
Ugyan még kb. a könyv felénél járok, de kíváncsi leszek a folytatásra is.
Mindenesetre sikerült elfeledtetnie velem Wayne Chapman Keleti széljéből eredő nyári csalódásomat, ill. Stephen R. Lawhead-tól A Sárkánykirály palotáját (ez utóbbi szintén egy sorozat első kötete, Lawhead első fantasy regénye, amely egyébként nem rossz, de még messze nem olyan kiforrott, mint a későbbi Pendragon-ciklus).