A japán szépirodalom gyönygszemei

Lassan több, mint két éve, hogy elolvastam Ibusze Maszudzsitól a Fekete esőt. Részben naplóregény, a nukleáris holokauszt borzalmairól, illetve a sugárfertőzött túlélők pokláról. Benne a legyőzöttek szégyenérzetével.
Ezután sorra felfedeztem a többi kincset: Takigucsi Jaszukihotól a Harakiri c. novelláskötetét, amely páratlan érzelmességgel mutatja be a szamurájok világát, krimiszerű fordulatokkal. Ugyancsak "Harakiri" címmel készült egy kiváló film Az egy kóbor szamuráj különös esetének hiteles történetéből.
Takesi Kitano Fiú c. kötete három novellát tartalmaz, a modern Japán nagyvárosi kamaszainak viszontagságait beszéli el. A történetek izgalmasak, a helyzetek néhol ismerősek saját kamaszkorunkból, a karakterekkel könnyen azonosulhat az olvasó. A sokoldalú színész-rendező ismét egy új arcát mutatja meg.
A tavalyi meghatározó olvasmányélményem Akutagava Rjónszuke A Hottoko-álarc és A vihar kapujában címen kiadott gyűjteményes kötetei. A tragikus sorsú novellista romantikus fűszerezésű, erős társadalomkritikával bíró, példabeszédszerű írásai helyenként mintha előrevetítenék azt a tragédiát, amely Maszudzsinál már kitörölhetetlen történelem.
Tegnap elérkeztem A szamuráj kertje végéhez. Szerzője a japán-kínai származású Gail Tsukiyama írónő.
Szintén egy naplóregény, szívhez szóló emberi sorsokkal illusztrálva a távol-keleti lélek sajátos mélységeit. Történet az összetartásról és az élet tiszteletéről. Hogyan becsüljük meg azt a kevéske jót is, amink van.
1937-38 között játszódik, Japán Kína elleni inváziójakor, mégis, az atmoszférája miatt Maszudzsi könyvének folytatásának érzem.
Hosszú idő után az első olyan regény, amelynél sajnáltam, hogy véget ért. Szomorúan búcsúztam a szereplőktől, ahogyan ők is egymástól.

Pótlólagos bejegyzés

Még a múlt hónapban olvastam Santorina Grey (Vőneki Zsuzsanna) Holdsarló c. regényét.
Igényesen megkomponált historical fantasy, már ha muszáj skatulyázni. A görög mondavilágba illesztett történet, a pre-minoszi időkben, héroszokkal, istenekkel, titánokkal, áskálódó papokkal és politikusokkal. Érdekes, izgalmas egyveleget kapunk a több szálon futó cselekménnyel és a krimi-elemekkel.
A tájleírást olvasva olyan érzésem volt, az írónőt egy korfui nyaralás ihlette.:) A helyszínek bemutatásakor ugyanis "átjön" a hellén szigetek sajátos bája, amely egy életre szóló élményt okoz, annak, aki ott járt.
Az ütközetek ábrázolása már-már mérnöki pontosságú, a főhősnő Thira, és ellenlábasa, Adméte rivalizálása találóan szellemesre sikeredett, életszagú női praktikákkal teli adok-kapok.;):)
A párbeszédek is olvasmányosak, egyedül a szereplők belső vívódásainál éreztem hiányosságot. Mintha a szerző nem találná a megfelelő szavakat, nem érződik át kellőképpen a lelki tusa, rövid, átvezető szálként funkcionálnak a történetmesélésben.
Az alapprobléma viszont örökzöld: a cselekmény fő helyszínén, Myrthos szigetén még mindig Kronoszt, a letaszított főtitánt imádják. Múltban élés, vágyódás az elveszett aranykor iránt ennek érdekében szó szerinti elszigetelődés a külvilágtól, amely viszont - kalózok és hajósok képében - kérlelhetetlenül betör eme mesterséges, valóságtagadó "aranyozott" korba.
Tradíció kontra fejlődés? Hol a határa a nyitottságnak? Örök kérdések.
Összességében egy szórakoztató, sok reménnyel kecsegtető mű a Holdsarló, rácáfol arra rágalomra, miszerint kis hazánkban nem születik vállalható fantasy.

Lakáskultúra(?!)

A címben említett magazint még a megboldogult nagyanyám vette rendszeresen a nyolcvanas években.
A lap ma is létezik, legalábbis az online változatát sikerült fellelnem. Hogy miről jutott újból eszembe?
A minap a Marina-parton sétálgattam este. Megcsodálhattam a legújabb építésű házakat, lakásokat. Mi a legjobb szó a környékre? Lakópark? Város a városban? Leginkább egy szappanopera díszleteként tudnám elképzelni.:)
Persze minden van az itt lakóknak, amitől "bennfentesnek" érezhetik magukat: a lépcsőházakban portaszolgálat, tágas, kertes udvarok, wellness, fitness, Loch Ness, amit csak akartok.:)
Lényeg a látszat!;)
A Neo-Bauhaus épületek viszont nem takarják a baljóslatú hidat, ami a Szúnyog-szigetre vezet. Hát, igen, az anakronizmus itt is jelen van! De a lényeg, hogy felépült a Prestige Tower!;):)
Van még egy hatalmas, üres telek a lakónegyed előtt, oda még bőven elférne egy új bevásárlóközpont! A Duna Plaza már uncsi, meg úgyis messze van!;)
A lakások bulizáshoz ideálisak, ha másra nem is (a konyha egy ficak a nappaliban, az erkély aránytalanul nagy, a fürdőszoba is, a hálónak is érdekes a kialakítása, ha az ajtó és az ablak elrendezését nézzük; ha beállítasz egy franciaágyat, mindjárt alig van hely).
Szóval, csak az jöjjön Marinára, aki ilyet szeret!;)

Szóljatok a köszörűsnek!

A múlt csütörtökön néztem meg Robert Rodriguez Machetéjét. A Vörösmarty Moziban csak 800 Ft a jegy,gondoltam, kihasználom az alkalmat, s csapok egy görbe estét.:)
A hely maga kissé lepukkant, de azért van egy sajátos atmoszférája. Munka után korán értem oda, gyorsan megvettem a jegyet, és a kezdésig hátralévő egy órát igyekeztem hasznosan tölteni /az új novellámat írogattam;)/.
Végül eljött a várva várt pillanat, kitárult a kisterem ajtaja, s beléphetett az esti film nézőközönsége. Én, egy személyben!:)
Ilyen sem volt még, hogy csak a kedvemért vetítsenek!:) Igazi házimozi élmény!:)
Rodriguez műve a hetvenes évek exploitaion filmjei előtti tisztelgés, vagy inkább azok paródiája. A rendező részben saját magának is fityiszt mutat, néhány jelenet ismerős a Desperadoból, vagy a Volt egyszer egy Mexikóból. De még Mad Max - sorozat is visszaköszön.
A főhős az ordasképű Danny Trejo, első főszerepében (végre!!). A felvonuló sztárparádé is ad némi nosztalgikus érzést: Don Johnson (mint rasszista seriff), Steven Seagal (mint drogbáró) és Robert de Niro (mint korrupt szenátor; lopott sárga taxival menekül!;)) mellett üde színfolt az új generáció (botrány)hősnői: Jessica Alba, Michelle Rodriguez és Lindsay Lohan mintha egy bizarr fashion-week modelljei lennének.:) Érdekességképpen harcos papot játszik Cheech Marin, aki sokáig Johnson partnere volt a Nash Bridgesben. A testőrt alakító Antal Nimród magyarul szól be Trejónak.:)
A látványvilág kissé szemcsés, ami szintén a múlt század nyolcvanas éveinak moihangulatát idézi.
A történet maga kiszámítható, a fordulatok is, de Rodriguez úgy tálalja a kliséket, hogy abból fergeteges morbid vicc lesz. A rendező maga sem vette komolyan a filmet, ahogyan a színészek többsége sem, mégis láthatóan jól érzik magukat a szerepükben.
Ajánlott a fekete humor kedvelőinek, lehetőleg rozzant klubmoziban (semmiképpen sem multiplexben!), tortilla és Scorpio Tequila társaságában!;):)

BUÉK 2011! Összefoglaló a tavalyi évről

Először is BUÉK minden kedves Olvasómnak! Remélem számotokra is jól kezdődött az év!

Az idei első bejegyzésemben egy rövid összefoglalót tartok az elmúlt év néhány (számomra) emlékezetes mozzanatáról, tematikusan:

TV: Megafrász, FIX-faktor
Tehetségkutató versenynek indult(ak). Az eredmény: újabb celebgyár, bulvárdömping, végül a szavazatok döntöttek, nem a tehetség. Ennyi. Számomra az év énekesnője Wolf Kati, akárki akármit mond. Ő volt a legtehetségesebb, leginkább színpadra termett, és punktum. Született díva.
Az X-faktor nekem a tavalyi év csalódása. Idén már bojkottálom.

Film: A feláldozhatók (The Expendables)
Stallone nosztalgikus hangulatú akciómozijában megmutatja a fiatal pöcsöknek, hogy öregember nem vénember! Nem volt különösebb elvárásom a filmtől, viszont jól szórakoztam. A parádés szereplőgárda nem vált hátrányára, mivel mindenki kellőképpen szóhoz (vagy inkább pofonhoz) jutott. :)

Kiállítás
Az ARC-ról még ősszel írtam, de meg kell még említenem a ROHAM Galériát, a maga neo-cyber-avangarde feelingjével és a felejthetetlen atmoszférájú pécsi Csontváry-gyűjteményt. Ez utóbbi kihagyhatatlan!

Irodalom
Tavaly szerencsém volt megismerkedni a magyar sci-fi és fantasy prominens személyiségeivel.
Érdekes, hangulatos beszélgetéseken vehettem részt, irodalmi műhelyeket ismerhettem meg közelebbről.
(Róluk részletesebben írok majd a közeljövőben.)

Nos, egyelőre ennyit dióhéjban 2010-ről. Nem tettem ugyan újévi fogadalmat, de elhatároztam, idén rendszeresebben fogom frissíteni a blogot, minél több érdekességgel.

Áldott Karácsonyt!

Áldott, Békés Karácsonyt és Boldog Új Esztendőt Kívánok Mindenkinek!
Minden Kedves Idelátogatónak köszönöm a megtisztelő érdeklődését, a jövőben is igyekszem érdekes témákkal színesíteni az oldalt.
A két ünnep között olvassatok (és persze írjatok) sokat, egyetek annyi beiglit, amennyi belétek fér, és ne nézzétek a TV-!;):)

Sorozat(os) problémák

Ma végeztem Steven Saylor Roma Sub Rosa sorozatával, legalább is ami a regényciklust illeti (néhány novella még hátravan). Lassan kénytelen leszek búcsút venni Gordianustól, az ókori nyomozótól, bár ki tudja, talán a fia kalandjait is megírja a szerző, esetleg bemutatva Caesar bukását és Augustus felemelkedését. Ha sikeres egy sorozat, az folytatásért kiált, mint a TV-ben.
Most a Caesar diadalánál éreztem először, hogy kezd "elfáradni" a széria. Megint az amerikai ízű fordulatok és megoldások kísértettek, emellett Saylorból mintha túlságosan is előtörne a történész, aki utólag aztán nagyon okos. A kelleténél többször tesz kétértelmű kijelentéseket szereplőinek szájába, a jövőt illetően. Mintha előre sejtenék a bekövetkezendő történelmi eseményeket. Ettől eltekintve a regény olvasmányos, Saylor kiváló érzékkel ad színes, részletes leírást a diadalmenetekről, valamint a naptárkészítés titkairól.
Ha már a könyvsorozatoknál tartunk, tegnap az Írószövetségben voltam egy kerekasztal-beszélgetésen. A téma a magyar fantasy helyzete volt. Felvetődött egy probléma (a sok közül;)), nevezetesen a befejezetlen sorozatoké. Sok külhoni író sorozatának csak egy-két kötetét fordítják le, így nem tudni, mi lesz a vége a történetnek. Nyilván a kiadóknak nem éri meg, ha csekély az érdeklődés...
Így látom ezt a kriminél is, ott viszont "foghíjas" sorozatokat is találok (pl. : James Patterson Alex Cross-sorozatában, vagy Laura J. Rowlandnál) Ebben az a gáz, hogy a folytatásokban általában utalások vannak az előző részekre, utólag elolvasni egy "lelőtt poént" nem egy katartikus élmény.
Emlékszem, amikor a nyolcvanas években kezdték kiadni a Tarzan-köteteket, csupán egyvalamiről feledkeztek el: a történetek sorrendjéről. '
92-ben a Fantomas is csak az első részt élte meg. hiába harangozták be a folytatást, nem jelentek meg újabb regények a Souvestre-Allan szerzőpáros műveiből (legnagyobb sajnálatomra:( ).
Tegnap is felmerült a beszélgetés során, kéne valami fórum, ahol az olvasói igények elhangzanának, vagy ahol több tájékoztató lenne az éppen kezdődő sorozatról. Éppenséggel a "kiadó előszavában" is megtehetnék, mivel kis hazánkban nem mindenki internet használó.
Mondjuk egy ilyen szlogennel: "Ha tetszett, vegye meg, hogy elkészülhessen a következő!" :)))))))